Keresés az oldalon:
 









Ma
TamĂĄs
nĂŠvnapja van.
2024.12.21


Partnertelepülések
 
Rimsting (1994 -)
 
Sukoró, és németországi partnertelepülése, Rimsting -ben kötött együttműködést.
 
 
Legutóbbi találkozónk:
 
2011. 08. 19-21-ig - Falunap  és Egészségnap Sukorón
 A németországi Rimstig testvértelepülés delegációja a polgármester úr vezetésével pénteken délután érkezett Sukoróra. Örültünk annak, hogy lehetővé vált a találkozás. Az itt eltöltött néhány nap során háziasszonyok kísérték őket, és segítették a tájékozódást. Péntek este a Hagyományőrző Egyesület látta vendégül a delegációt az arborétumban egy bogrács-gulyás vacsorával, majd ezt követően a Lics pincében vettek részt borkóstolón. Vasárnap, augusztus 20-án a falu ünnepségén népviseletben tiszteltek meg jelenlétükkel. Délután gazdag szabadidő-programok közül választhattak a vendégeink. A sportpályán vehettek részt programokban, megtekinthették a falu nevezetességeit, wellness-fürdőzés várta őket a Velence Spa medencéiben. Este pedig a falu vacsorája után utcabálban rophatták a táncot retro zenére. Vasárnap reggel a búcsúzkodást követően útra keltek, hogy még időben haza érkezhessenek.
A közösen eltöltött órák, és beszélgetések, valamint a közös élmények gazdagították és mélyítették a két település között kialakult kapcsolatot.
 
 
Rimstingről a www.rimsting.de oldalon talál bővebb információt, német nyelven.
 
 
Kisszelmenc - Nagyszelmenc (2007 -)
 
Legutóbbi találkozó:
2011. 08. 19-21-ig - Falunap és Egészségnap Sukorón
A szlovákiai Nagyszelmenc testvértelepülésről és az Ukrajna területén elhelyezkedő Kisszelmenc testvértelepülésről érkezett delegáció pénteken délután Sukoróra. Hosszas egyeztetést követően a két településről 12 fő vett részt a delegációban.
Sukoró Község Képviselő testülete a Kisszelmenci óvoda építéséhez 100 000,-Ft támogatást biztosít, melynek okirata ünnepélyesen került átadásra Kisszelmenc polgármesterének.
Az itt eltöltött néhány nap során háziasszonyok kísérték őket, és segítették a tájékozódást. Péntek este a Hagyományőrző Egyesület látta vendégül a delegációt az arborétumban egy bogrács-gulyás vacsorával, majd ezt követően a Lics pincében vettek részt borkóstolón. Vasárnap, augusztus 20-án a falu ünnepségén megtiszteltek jelenlétükkel. Délután gazdag szabadidő-programok közül választhattak a vendégeink. A halászléfőző versenybe neveztek és izgalmas ízekkel kápráztattak el bennünket. A sportpályán mozgásos programokban vettek részt Béres Alexandrával, valamint megtekinthették a falu nevezetességeit. Este pedig a falu vacsorája után utcabálban rophatták a táncot retro zenére. Vasárnap reggel a búcsúzkodást követően útra keltek, hogy még időben haza érkezhessenek.
A közösen eltöltött órák, és beszélgetések, valamint a közös élmények gazdagították és mélyítették a települések között kialakult kapcsolatot.
 

Oldal nyomtatása

 
Lomtalanítás
Pót égetési időpontok
Lomtalanítás
Zöldhulladék szállítás
Hulladék- és szemétgyűjtés
 
  Név:  
 
feliratkozás
  E-mail:  
 
leiratkozás